Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny Komplex tantárgycsoport
NTP-TMV-20-0012


Miniszterelnökség megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos, vagy hazai és Kárpát-medencei meghirdetésű tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása című, NTP-TMV-20-0012 kódszámú pályázati program keretében a Suliszerviz Pedagógiai Intézet megrendezte a már hagyományokkal rendelkező szakközépiskolai tanulók 2020/2021. tanévi közismereti tanulmányi versenyét.

A támogatás forrása a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. mellékletének, XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. cím 1. alcím 20. jogcímcsoport 1. jogcím (Nemzeti Tehetség Program) számú fejezeti előirányzat forrása. Ebből az előirányzati forrásból a TFF/9/6(2020) kódszámú támogatási szerződés keretében a Suliszerviz Pedagógiai Intézet megrendezte a már hagyományokkal rendelkező szakközépiskolai tanulók 2020/2021. tanévi közismereti tanulmányi versenyét.

A verseny célcsoportja a szakközépiskolai (nem érettségire felkészítő, illetve nem érettségizettek részére szervezett) képzésben részesülő tanulók.

A verseny három fordulóban zajlott.

1. iskolai forduló  – időpontja 2021. február 17. írásbeli, 60 perc

2. regionális forduló – időpontja 2021. április 9. írásbeli, 90 perc

3. országos döntő – időpontja: 2021. április 24.

Az iskolai forduló a nevező tanulók intézményeiben zajlott. Az iskolai fordulóban elért eredmények alapján – a beküldött dolgozatok ellenőrzését követően – régiónként 10 csapat jutott be a verseny második fordulójába. Egy-egy régióban a regionális fordulóba nevezhető csapatokat az intézményi eredmények megküldésével egyidejűleg, az intézmények által meghatározott összetételű csapatok átlageredményei alapján felállított sorrend alapján határoztuk meg.

A regionális forduló a vírushelyzetre való tekintettel Online formában került megrendezésre. A regionális fordulóból 10 csapat jutott be a döntőbe.

Az országos döntő a vírushelyzetre való tekintettel Online formában került megrendezésre.

Az iskolai fordulóra 99 intézményből 1772 dolgozatot neveztek be, ebből a Közismereti komplex tantárgycsoport - tantárgycsoport szerinti megoszlása: 20,6 %, több mint 300 diák munkája. A legtehetségesebb döntőbe jutó diákok tárgyi jutalmakban is részesültek.

Az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny a versenyzők és a pedagógusok számára is egyaránt kihívást jelentett, a jó eredmények ismételten sikerélményhez juttatták a résztvevőket. A szaktanárok már az iskolai fordulóban is kaptak egy feladatsort, melyet szabadon használhattak a jövőben is. Az intézmények „rá voltak kényszerítve” arra, hogy interneten keresztül bonyolítsák az adatforgalmat (kapcsolattartás, feladatok letöltése, az első forduló eredményének továbbítása stb.), így az informatikai kapcsolattartás előnyeit sikerült a gyakorlatban is érzékeltetnünk, illetve biztosítjuk a versenyzők és a felkészítők független hozzáférését az információkhoz. Versenyünk teljes nyilvánosság előtt történt – minden lépés, az eredményekről már a kihirdetésüket követő napon tájékozódhatott mindenki a http://suliszerviz.com honlapon keresztül.

Támogatás összege:

 750.000 Ft

Programba bevont diákok száma:

 366


Támogató szervezetek:

Emberi Erőforrás Támogatáskezelő


Szervező:

Suliszerviz Pedagógiai Intézet