Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny Humán tantárgycsoport
NTP-TMV-18-0040

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett Nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos vagy hazai és Kápát-medencei meghirdetésű tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása című, NTP-TMV-18-0040 kódszámú pályázati program keretében a Suliszerviz Pedagógiai Intézet megrendezte a már hagyományokkal rendelkező szakközépiskolai tanulók 2018/2019. tanévi közismereti tanulmányi versenyét.

A verseny célcsoportja a szakközépiskolai (nem érettségire felkészítő, illetve nem érettségizettek részére szervezett) képzésben részesülő tanulók.

A verseny három fordulóban zajlott.

1. iskolai forduló  – időpontja: 2019. január 29. írásbeli 60 perc

2. regionális forduló – időpontja: 2019. március 08. írásbeli 90 perc

3. országos döntő – időpontja: 2019. április 27.

Az iskolai forduló a nevező tanulók intézményeiben zajlott. Az iskolai fordulóban elért eredmények alapján – a beküldött dolgozatok ellenőrzését követően – régiónként 20 fő jutott be a verseny második fordulójába.

A regionális fordulók helyszínei:

régió

intézmény

város

utca

hsz.

igazgató

Dél-Alföld

Szegedi SzC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szeged

Kálvária sgt.

84-86.

Feketű Béla

Dél-Dunántúl

Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Kaposvár

Rippl-Rónai u.

15.

Kárász László

Észak-Alföld

Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma

Debrecen

Budai Ézsaiás u.

8/A.

Borbély Zoltán

Észak-Magyarország

MSZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolája és Szakiskolája

Miskolc

Hermann Ottó u.

2.

Szabóné Trum Tünde Emese

Közép-Dunántúl

Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Székesfehérvár

Seregélyesi út

88-90.

Szereminé Hegedüs Krisztina

Közép-Magyarország

Érdi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma

Dabas

József A. u.

107.

Stégner Péter

Nyugat-Dunántúl

Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Győr

Örkény I. u.

 8-10.

Bejcziné Mosolits Erika

 

A regionális fordulóból a tantárgyi első helyezettek 7 fő és abszolút sorrendben további 13 fő jutott be a döntőbe. Az országos döntő helyszíne: Veszprémi SZC „SÉF” Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – 8200 Veszprém, Halle u. 3.

Az iskolai fordulóra 137 intézményből 2935 dolgozatot neveztek be, ebből a Humán tantárgycsoport - tantárgycsoport szerinti megoszlása: 37 %, több mint 1000 diák munkája. A legtehetségesebb döntőbe jutó diákok tárgyi jutalmakban is részesültek.

Az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny a versenyzők és a pedagógusok számára is egyaránt kihívást jelentett, a jó eredmények ismételten sikerélményhez juttatták a résztvevőket. A szaktanárok már az iskolai fordulóban is kaptak egy feladatsort, melyet szabadon használhattak a jövőben is. Az intézmények „rá voltak kényszerítve” arra, hogy interneten keresztül bonyolítsák az adatforgalmat (kapcsolattartás, feladatok letöltése, az első forduló eredményének továbbítása stb.), így az informatikai kapcsolattartás előnyeit sikerült a gyakorlatban is érzékeltetnünk, illetve biztosítjuk a versenyzők és a felkészítők független hozzáférését az információkhoz. Versenyünk teljes nyilvánosság előtt történt – minden lépés, az eredményekről már a kihirdetésüket követő napon tájékozódhatott mindenki a http://suliszerviz.com honlapon keresztül.

 

Képek a versenyről

Támogatás összege:

Programba bevont diákok száma: 

 1.800.000 Ft

1097 fő

Támogató szervezetek:

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 emmilogo

Szervező:

Suliszerviz Pedagógiai Intézet

 suliszerviz