Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny Reál tantárgycsoport 
63654-4/2017/ESELYT

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mint Támogató a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20/4/5 előirányzat, Nemzeti Tehetség Program megnevezésű 105-1. sz. részfeladata forrásból a 63654-4/2017/ESELYT kódszámú támogatási szerződés keretében a Suliszerviz Pedagógiai Intézet megrendezte a már hagyományokkal rendelkező szakközépiskolai tanulók 2017/2018. tanévi közismereti tanulmányi versenyét.

A verseny célcsoportja a szakközépiskolai (nem érettségire felkészítő, illetve nem érettségizettek részére szervezett) képzésben részesülő tanulók.

A verseny három fordulóban zajlott.

  1. iskolai forduló – időpontja: 2018. január 31. írásbeli 60 perc
  2. regionális forduló – időpontja: 2018. március 09. írásbeli 90 perc
  3. országos döntő – időpontja: 2018. április 21.

Az iskolai forduló a nevező tanulók intézményeiben zajlott. Az iskolai fordulóban elért eredmények alapján – a beküldött dolgozatok ellenőrzését követően – régiónként 20 fő jutott be a verseny második fordulójába.

A regionális fordulók helyszínei:

régió

intézmény

város

utca

hsz.

igazgató

Dél-Alföld

Szegedi SzC Móravárosi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szeged

Kálvária sgt.

84-86.

Feketű Béla

Dél-Dunántúl

Kaposvári SZC Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Kaposvár

Rippl-Rónai u.

15.

Kárász László

Észak-Alföld

Debreceni SZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Debrecen

Jerikó utca

17.

Nagyné Oláh Katalin

Észak-Magyarország

MSZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolája és Szakiskolája

Miskolc

Hermann Ottó u.

2.

Szabóné Trum Tünde Emese

Közép-Dunántúl

Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Székesfehérvár

Seregélyesi út

88-90.

Szereminé Hegedüs Krisztina

Közép-Magyarország

Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola

Budapest

Andrássy út

63-65.

Molnár Zoltán

Nyugat-Dunántúl

Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Győr

Örkény I. u.

 8-10.

Bejcziné Mosolits Erika

 

A regionális fordulóból a tantárgyi első helyezettek 7 fő és abszolút sorrendben további 13 fő jutott be a döntőbe. Az országos döntő helyszínei: Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Balatonboglári Képző- és Pihenő Központ (8630 Balatonboglár, Hunyadi utca 96/A) és Siófoki SZC Mathiász János Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (8630 Balatonboglár, Szabadság u. 41.)

Az iskolai fordulóra 135 intézményből 3005 dolgozatot neveztek be, ebből a Reál tantárgycsoport - tantárgycsoport szerinti megoszlása: 46 %, közel 1400 diák munkája. A legtehetségesebb döntőbe jutó diákok tárgyi jutalmakban is részesültek.

Az Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny a versenyzők és a pedagógusok számára is egyaránt kihívást jelentett, a jó eredmények ismételten sikerélményhez juttatták a résztvevőket. A szaktanárok már az iskolai fordulóban is kaptak egy feladatsort, melyet szabadon használhattak a jövőben is. Az intézmények „rá voltak kényszerítve” arra, hogy interneten keresztül bonyolítsák az adatforgalmat (kapcsolattartás, feladatok letöltése, az első forduló eredményének továbbítása stb.), így az informatikai kapcsolattartás előnyeit sikerült a gyakorlatban is érzékeltetnünk, illetve biztosítjuk a versenyzők és a felkészítők független hozzáférését az információkhoz. Versenyünk teljes nyilvánosság előtt történt – minden lépés, az eredményekről már a kihirdetésüket követő napon tájékozódhatott mindenki a http://suliszerviz.com honlapon keresztül.

Képek a versenyről

Támogatás összege:

Programba bevont diákok száma: 

 1.200.000 Ft

1397 fő

Támogató szervezetek:

Emberi Erőforrások Minisztériuma

 emmilogo

Szervező:

Suliszerviz Pedagógiai Intézet

 suliszerviz