A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége „Tehetséghidak Program’” című kiemelt projekt keretében valósítottuk meg a „Háromnapos közös szülő-diák-pedagógus gazdagító programok megvalósítása lazító elemekkel” című programunkat.

A program két tehetségterületre irányult, a térbeli-vizuális és testi-kinesztetikus tehetségterületre. A programba 40 fő diákot és 10 fő szülőt vontunk be, a pedagógusok száma 6 fő. A diákok 4 csoportot alkotva 30 órás akkreditált lovas oktatáson, illetve képzőművészeti szakkörön vettek részt.

A lovas oktatás célja volt, hogy a résztvevők megismerkedjenek a lóval és a gondozásával járó feladatokkal, valamint a lovaglással és a lovassportok alapjaival. A képzés két részből állt, az első rész prezentációval kísért előadás, csoportos konzultáció, a második rész egyéni, páros és kiscsoportos gyakorlati foglalkozás (bemutató gyakorlatok és egyéni gyakorlatok).

A képzőművészeti foglalkozások célja volt, hogy az iskolai rajzórákat kiegészítse, alkotó teret nyújtson azoknak a diákoknak, akik valódi műhelymunkára vágynak, felkészítse azokat a tanulókat, akik a vizuális kultúra berkein belül kívánnak továbbtanulni, teret adjon az önkifejezésnek, értékes időtöltést nyújtson azoknak, akik kedvelik a jó társaságot és szeretnek alkotni. A rajzszakkörön egyéni munkák születtek. A gyerekek plusz fejlesztő feladatokat, kreatív gyakorlatokat kaptak személyre szabottan.

tehetseghidak

Fejlesztők: Antalffy Gabriella, Kalkan Krisztina, Komiszár János

A program megvalósításának helyszíne: Mikepércsi Lovaspark

A program megvalósításának időtartama: 2013. június 17 – 19.

Támogató: Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége

Elnyert támogatás összege: 1.995.600 Ft