Tisztelt Kolléganő/Kolléga!

 

1999 óta minden év őszén megrendezésre kerül a közoktatási szakértők, szaktanácsadók, intézményfenntartók, felsőoktatási szakemberek, intézményvezetők, pedagógusok országos konferenciája. Az elmúlt évtizedben gyakorlattá, mára már komoly szakmai múlttal rendelkező hagyománnyá vált a rendezvény. 2014 októberében immár tizenhatodik alkalommal hirdetjük meg e népszerű szakmai fórumot:

Tartalmi és szervezeti változások a köznevelésben
XVI. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia

suli logo

HAJDÚSZOBOSZLÓ
2014. október 7-9.

 

A konferencián elhangzott előadások

Képek a konferenciáról

 

A konferencia programja pdf-icon

 

A konferencia célja:

- A résztvevők megismerjék a magyar közoktatás-köznevelés előtt álló feladatokat, az ágazati irányítás terveit, szándékait, fejlesztési elképzeléseit.

- Az intézmények segítséget kapjanak ahhoz, hogy felkészülhessenek a köznevelési rendszert érintő aktuális változásokra, intézkedésekre.

- A résztvevők megismerhessék a nevelési-oktatási rendszert érintő EU-s fejlesztési projekteket.

- Erősödjék a párbeszéd az oktatáspolitikusok, az oktatási szakemberek, valamint az intézmények, a szakértők, a szakmai szervezetek között.

 

Őszintén reméljük, hogy a konferencia programja azzal a szakmai tartalommal és neves előadókkal valósulhat meg, melyet az elmúlt 15 évben megszokhattak a résztvevők, s amellyel az érdeklődők segítséget kapnak további munkájukhoz.

 

A meghívottak köre:
A XVI. konferenciára az előző évekhez hasonlóan nem csak a köznevelési szakértőket várjuk, hanem a köznevelés minden területéről (óvoda, általános iskola, középiskola, szakképzés) az intézményvezetőket, az érdeklődő pedagógusokat, a közneveléssel kapcsolatban lévő felsőoktatási intézmények, pedagógiai intézetek, intézményfenntartók vezetőit, képviselőit, valamint a határon túli magyar pedagógusokat is.

 

A jelentkezőknek ebben az évben sem kell regisztrációs díjat fizetniük.

 

Az alábbi kiemelt projektek eredményeinek bemutatását tervezzük:

- TÁMOP-3.1.1: XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz

- TÁMOP-3.1.5/12: Pedagógusképzés támogatása

- TÁMOP-3.1.8: Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban

- TÁMOP-3.1.10-11/1: Helyi oktatásirányítás fejlesztése

- TÁMOP-3.3.13-13: Eötvös József Program – Pedagógiai-szakmai szolgáltató intézet fejlesztése és Projektháló

- TÁMOP-3.1.2-B: A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése

- TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1: Pedagógusképzést segítő szolgáltató és kutatóhálózatok továbbfejlesztése és kiszélesítése

- Nemzeti Tehetség Program

 

A konferencia rendezvényei:

plenáris előadások,

szekciófoglalkozások,

kulturális és szabadidős rendezvények.

 

Az idei konferencia tervezett plenáris előadásai:

  1. A köznevelés aktuális kérdései, a 2014-2015. tanév kiemelt feladatai
  2. Az intézményrendszer fejlesztése
  3. A felsőoktatás fejlesztési elképzelései, a tanárképzés tartalmi és szerkezeti átalakítása
  4. Oktatásunk európai dimenziói – EU-s fejlesztési források
  5. A társadalmi felzárkózás feladatai a köznevelésben
  6. A szakképzési rendszer átalakítása
  7. Fejlesztések a pedagógusok szakmai munkájának támogatása érdekében
  8. Az Oktatási Hivatal fejlesztési projektjeinek aktualitásai
  9. Az Educatio köznevelési rendszerhez kapcsolódó fejlesztései, a pedagógiai szakszolgálatok megújulása
  10. Pedagógusok szakmai-módszertani fejlődése pedagógiai-szakmai szolgáltatások igénybevételével
  11. A tankönyvek és taneszközök új fejlesztési irányai, az újgenerációs kísérleti tankönyvek tulajdonságai
  12. A tanfelügyelet és a minősítés előkészítése
  13. A pedagógusminősítés helyzete, eddigi eredményei, a 2014-2015. tanévi további folyamata
  14. A kormányhivatalok és a szakértők szerepe a tanfelügyeletben és a pedagógusminősítésben
  15. Az érettségi vizsgarendszer „működése” a pedagógusok véleményének tükrében
  16. A Tehetséghidak program eredményei és kiterjesztése
  17. Az Eötvös József Program aktualitásai
  18. A PISA mérés és az országos kompetenciamérés kapcsolata, összehasonlítása
  19. Az óvoda és az iskola feladatai az értelmi képességek fejlesztése terén
  20. A „digitális nemzedék” sajátosságaihoz igazodó pedagógiai kultúra
  21. A teljesítményértékelés hazai és EU-s gyakorlata
  22. Oktatási jogok az EU-ban és hazánkban

 

Szekciók:

  1. Óvodai nevelés
  2. Általános iskola, középiskola, szakiskola
  3. Tehetséggondozás szervezése
  4. OH (TÁMOP 3.1.8, TÁMOP 3.1.5, TÁMOP 3.1.1, TÁMOP 3.1.10, TÁMOP 3.1.15)
  5. OFI (TÁMOP 3.1.2-B, TÁMOP 3.1.5, TÁMOP 3.1.1, TÁMOP 3.1.10, TÁMOP 4.1.2-B)
  6. Educatio (TÁMOP 3.1.5, TÁMOP 3.1.1 és TIOP 1.1.1, TÁMOP 3.4.2-B)
  7. TKKI

 

Kulturális, szabadidős programok:

A konferencia programjaként kerül sor a IX. ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLÁS KÉPZŐMŰVÉSZETI DIÁKTÁRLAT kiállítására. Első nap este színházi előadást láthatnak az érdeklődők, a már hagyományos díszvacsorán pedig táncbemutatóval és rövid szórakoztató programmal várjuk a résztvevőket. Hajdúszoboszló a konferenciaturizmuson túl a gyógyvíz, a gyógyulás, a pihenés, a kikapcsolódás, az ízletes magyar ételek, a felejthetetlen élmények városa. Ebből is szeretnénk némi ízelítőt nyújtani a résztvevőknek.

 

A konferencia kiadványa:

Az elhangzott előadásokat, vitaindítókat, a szekcióvezetők összefoglalóit, a konferencián készült riportokat, fotókat – hasonlóan az előző évek gyakorlatához – egy kiadványban jelentetjük meg, melyet eljuttatunk az előadóknak, résztvevőknek és mindazon intézményeknek, melyek közvetlen kapcsolatban állnak a közoktatási szakértői tevékenység irányításával, koordinálásával.

A kiadvány megjelenése a konferenciát követően, december hónapban várható.

 

A konferencia rendezője és szervezője:
Suliszerviz Pedagógiai Intézet és Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda – Debrecen

 

A konferencia programját a felkért előadók visszaigazolása után a www.suliszerviz.com oldalon olvashatják az érdeklődők.

A felhívást, a programot és a regisztrációs felületet a www.suliszerviz.com oldalon érhetik el.

 

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció a www.suliszerviz.com oldalon található online felületen keresztül történik.

 

A jelentkezőknek amennyiben kérik – térítés ellenében megszervezzük a konferencia helyszínéül szolgáló szállodában a szállást és az étkezést. Ezt igényelni az online regisztráció után a „Megrendelő szállás, étkezés igényléséhez” kitöltésével lehetséges, melyet kitöltés után az alábbi elérhetőségeink egyikére kérjük visszaküldeni:

Suliszerviz Pedagógiai Intézet 4029 Debrecen, Pacsirta u. 12.

fax: 52/249-017, 52/534-490, 52/534-491

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A résztvevőknek – amennyiben igénylik – igazolást adunk a konferencián történt részvételről, mely beszámítható a hétévenkénti kötelező továbbképzés teljesítésébe. Ennek igénylése szintén online módon történik az „Adatlap igazoláshoz” űrlap kitöltésével.Az itt megadott adatok alapján az igazolást elkészítjük, és a rendezvény befejezésekor adjuk át a résztvevőnek.

 

Várjuk Önöket a XVI. Országos Közoktatási Szakértői Konferenciára, Hajdúszoboszlóra 2014. október 7-9.!

 

Debrecen, 2014. szeptember 1.

 

 A rendezők nevében tisztelettel:

 

Kónyáné Tóth Mária

igazgató

Suliszerviz Pedagógiai Intézet